Minél tömörebben próbálom megfogalmazni az elmúlt napok érzéseit..Tegnap este ballagási vacsorán voltam barátnőmmel. Végig sírta az egészet, mert a szülei veszekedtek vele. Részben jogosan, részben pedig bolhából elefánt módon, nagyon sajnáltam. Estére jobb kedve lett, akkor meg én kerültem olyan hangulatba hogy legszivesebben elkerültem volna saját magamat. Újra a megnevezett "barátnő" miatt, aki olyan mocsok módon viselkedett velem az utóbbi napokban, hogy az überelhetetlen. Először is beközölte, hogy 4-en bemennek csütörtökön a városba, de mondjam már azt hogy engem is elhívtak, mert túl feltűnő lenne ha a kiszemeltjével kettesben lenne + a másik két résztvevő.. Persze majd az utolsó pillanatban mondjam már le, mert csak négyen akarnak menni. Anyád. Utána ugye itt buliztak a szomszédban, és elfelejtettek nekem szólni. Pedig a többiek hívtak volna, de mivel én az ő "legjobb barátnője" vagyok, és ő nem hívott, ezért ők sem szóltak mert nem tudták, most mi van. Szóval állunk a sorfalban, "barátnő" kérdezi oszt.társam, hogy mit vesz fel este. Kérdezem: miért, hova mentek? Zavarba jön, elpirul, hebeg-habog, hogy inni valami bárba. Kérdezi zavartan: itthon leszel ma este? Tudtam, hogy nem, de kiváncsiságból azt mondtam, igen.. Erre ő: hát ha szeretnél nyugodtan eljöhetsz ám velünk. Óóóóó de aranyos vagy, köszönöm, de NEM. És elmentem évfolyamtársaimhoz. Utánam jött, megpuszilgatott, megölelgetett, és részéről a probléma lezárva. Elhatároztam hogy leírom neki az egészet, amit szeptembertől, illetve tavaly májustól kezdve csinál velem. Úgy voltam vele, hogy minek mondjam én, ha benne annyi sincs, hogy megkérdezze, mi a franc bajod van. De nem tudok megsértődöttet játszani, mert ő azt hiszi minden rendben, és reggeltől estig mondja nekem a sztorijait, jópofizik, röhögcsél, egyszer nem kérdezné meg, veled miújság? Úgyhogy, mivel ha rajta múlik, a probléma nyitott marad, ezért higgadtan, felnőtt módjára el fogom neki mondani, mi bánt. Az ő dolga a továbbiakban, hogy hova teszi magában. Na, "barátnő" lezárva.
Ma Gabika ballagási ebédjén voltam. Csodás volt az idő, tanyán voltunk, gyönyörű pusztaságban. Rengeteg emberrel ismerkedtem meg, és olyan jól éreztem magam. Felszabadultan beszélgettem mindenkivel. Rájöttem, hogy mennyi mindent szeretnék tudni a világról, mennyi helyre szeretnék eljutni és mennyivel több érték van egy ilyen társasági összejövetelben, mint egy "bebaszerdában". Pedig Gabin és a szülein kívül senkit nem ismertem. Beszéltem egyetemista lányokkal, akik meséltek az életükről, és rájöttem arra, hogy igenis részese szeretnék lenni ennek az életnek, új emberekkel megismerkedni. Beszéltünk a színházról, a kortárs írókról, nagyon megtaláltuk a közös hangot. Utána célba vettem az idősebb korosztályt és amibe tudtam, bele szóltam. Így hamar bevettek a társalgásba, és nagyon kedvesek voltak. Beszélgettünk az utazásokról, ki, mit, hol élt meg. Fényképezgettem, és vidáman értem haza.
A hazaérkezés után nem sokkal apámék is megjelentek. Matta részegen, fel sem fogja mit mondok, meséli barátnője, mennyire csúnyán beszélt ma a vendégségben az idősebb nénikkel, mennyire leégette magát. És a procedúra holnap folytatódik, jönnek vendégek, segítségünk nincs, most kezdünk neki sütni-főzni, ő pedig csak iszik, mint a gödény.. 

Ilyenkor had sajnáljam már magam egy kicsit. Illetve nem is sajnálom, csak... Amikor részt veszek a családi dolgokban másoknál, mindig hiányérzetem van.. Van egy alkoholista apám a fiatal barátnőjével, lassan minden barátját elveszíti és ország-világ előtt járat le engem. Pedig értelmes, okos és művelt ember, de amikor anyám elhagyta 20 év házasság után, a pohárért nyúlt. Azzal kel és fekszik. Borzasztóan lefáraszt és sokszor sírok miatta. Édesanyámat nagyon szeretem és nagyon tisztelem, rengeteg bántás érte már és rajtunk kívül ( a 2 lányán kívül) nagyon senkije sincsen, csak egy barátnője. Egyetlen egy nagyszülőm van, anyukám anyja, az meg feljelentette a saját lányát és anya egy évig nyugtatókon élt miatta. Hát nem kegyetlen az élet? Én nem így szeretnék élni!!! Egyetlen vigaszom az állatkáim: majd hozok videót, olyan édesek, kutyák-cicák-lovak, mind mennyire örült mikor hazajöttem, az egyik kutyus még szaltózott is örömében.. Imádom őket mindennél jobban! 

Sietve írtam ezeket a sorokat, mert menni kell melózni. Remélem van, aki végig olvassa, de az se baj, ha nem, mert szívből örülök annak hogy van egy hely az interneten ahol megoszthatom ezeket a dolgokat, amiket még néha a barátaimnak se mondok el. 

De nem lesz ám mindig panaszkodás, nem az én műfajom, örülök annak amim van és megbecsülök minden fűszálat a környezetemben. Folyt.köv.