Nem írtam egész héten.. pedig lett volna mit, de egyszerűen nem vitt rá a lélek. Nem volt kedvem, vagy tudomisén. Írjak összefoglalót? Vagy ne? Írjak az első táncpróbánkról ami méginkább kiélesítette az osztálytársam közötti ellentétet? Pont ugyan annyi lány van, mint fiú. Magasságok is stimmelnek, van 4 magas lány (köztük én), és 3-4 magas fiú. És mégsincs párom. Talán büdös vagyok vagy valami. A magas lányoknak nem jutott pár. Illetve jutott, mert a tanár összerakott minket, de most kb ránk mérgesek nagyon érett módon többen, amiért szétbontottuk a párokat. Annyira fel húztak. Tyúklépésnyit sem jutottunk előre másfél óra alatt, mint már január óta egyszer sem. Néhányan dirigálnak, kompromisszumot senki nem köt. Rockzenére nincs kedvem estélyiben táncolni bocsi :/ Mindenki üvölt mint a sakál, egyszerűen annyira lehúzzá az életenergia szintemet, hogy az valami félelmetes. Már csak egy év..már csak egy év...

Aztán van ordibális összeveszés a barátokkal. Elfelejtettem a barátnőm 18-ik szülinapján felköszönteni. Ma van a névnapom ,és én se jutottam eszébe egyiknek sem. Na nem mintha ezen annyira fent lennék akadva, mert ez csak egy névnap, ráadásul én ezerszer idiótább vagyok amiért úgy emlékeztem, hogy hétvégén lesz a szülinapja. Jóó oké, kb a sajátomat sem tudom, de úgy enyhén megrökönyödtem magamon. A legjobb barátnőm, ezért nem haragudott meg, de bűntudatom van miatta. Nemsokára itt az én szülinapom is, mindenki rám szervezett, nem tudom hogy a francba tartsam meg. Anya oda adja a kecót, de kedden lesz a szülinapom szóval bulizni nem túl ideális. Kijöhetnénk apához is a kertesházba,de nincs túl sok kedvem velük együtt ünnepelni. A lényeg hogy valahogy megoldjuk. Fülembe súgta pár verebecske, hogy meglepi szülinapot terveznek nekem. Annak iszonyatosan örülnék *-* Aztán megyünk Balatonra néhány osztálytársammal, szülinapom után. Kíváncsi leszek milyen lesz, már nagyon várom, bár először nem sok kedvem volt hozzá.

Najóó abbahagyom, mert ez nem volt túl érdekfeszítő téma, de gondoltam valamit idefirkantok már :D Inkább hallgasson mindenki franciáulbeszélő-denemfrancia-nyakigláb Stromaet, mert még ő is érdekesebb, mint én jelen pillanatomban:D

Jah, még valami: kellene egy új design. De jelenleg a laptopom majd' felrobban, és én is tőle, ezer éves már, lejárt az ideje.  Mondtam már,hogy szülinapomra laptopot kértem? SOHA nem követelőzök vagy hisztizek, hogy valamit megkaphassak, de ha nem kapok most laptopot, rohadt ideges leszek mert az enyém halódik :D Photoshop alig tötyög rajta, pedig annyi ötletem lenne...

Miért múlik el minden, mit szerettem... Kiért lelkem adtam volna, kiért tűzbe mentem. Alkony hideg szellőjeként lehelt engem, fojtogató tűzbe mártott, jégben fürösztött, nem engedett. Magába szippantott örvénylő mély óceánként, feltámadt, akár a hajnali szél, hátán ért a reggeli harmat, s vitt tovább a virágos mezőkön, zord hegyeken át elmémben, még egy pillanatra, még egy utolsó táncra hívva, mint egy búcsúzásképpen a sok feledhetetlen pillanatért. Hideg valóságként lecsapva a nyirkos padlóra, könnyek között ébredve, fulldokolva valami szorító, gyászos érzés miatt hirtelen az egész világ olyan aprónak és jelentéktelennek tűnik. Talán változik még valami, új szelek kapnak vitorlámba, de levonom árbócom és ringatózom a vízen. Jöjjön vihar, tornádó, vagy a legnagyobb veszedelem, számomra a lét kérdése tovaröppent, akár egy nyári pillangó üdén, könnyű szárnyakkal, ólomnyi súlyt cipelve.

Sétálok céltalan, egymagam,
vállamon a múlt, csak ez maradt,
ami még emlékeztet arra, aki voltam,
minden hangos kiáltásom most szótlan.
A vízparti fűzfák búsan fölém hajolnak,
s mint egykoron anyám, némán belém karolnak,
s a víz tükrében meglátom saját arcomat,
az arcot, mely megrettent, annyira idegen,
érzem a szívbe maró hideget idebenn,
látom az egy életen át vívott harcokat,
nagy győzelmeket és fájdalmas kudarcokat.
És most itt vagyok egyedül, senki nem keres,
és nem várnak már rám sehol, senki se szeret,
s a magasban keservesen sírnak a sirályok,
az ég felé fordulva egy utolsót kiáltok:
"Isten veletek!"
Megremeg a víztükör, lelkem elsuhan felette,
ahogy az élet súlyos láncait végleg letette.

/citatum.hu/

Mindig is féltem a haláltól.Nem a sötétségétől, nem az ürességétől. Hanem amit maga mögött hagy. A rengeteg vérző szívet, az őt sirató könnyeket. A maga mögött hagyott holmikat,tárgyakat,fényképeket..És miért mindig azok mennek el túl korán, akik nem érdemlik meg? És miért azoktól veszi el a sors őket, akik nem érdemlik meg? Gyászos vasárnap, gyászos hétfő, és gyászos napok következnek egymás után. Talán a fájdalom idővel enyhül, de az üresség mindig ott fog tátongani. Nyugodj békében, Lenke. 

Oka volt annak,hogy nem írtam.. Sok minden történt velem, így megpróbálom rendszerezni a hétvége eseményeit, hát remélem sikerül :D

Szóval leérettségiztem Pénteken infóból. Éjjel alig aludtam valamit, nagyon be voltam tojva.. Oké rendben, ha ezt elszúrom még jövőre javíthatok, meg nem vészes,négyesre így is úgy is tudom csak az a fránya excel.. amit februárban mutatott meg a tanár -.- Na mindegy, ennek ellenére azért mégis bennem volt az az érzés, hogy Jéézusom, 11 évet szenvedtem a suliban és koptattam a padjait, azthittem soha nem jön el a pillanat, hogy én érettségizem.. És lám, túl éltem. Gyomorgörccsel, hasfájással, de izgalommentesen. Elején kicsit izgultam, de utána már a feladatra koncentráltam. Többször átnéztem, többször visszatértem, az excelen kívül szerintem mindegyik jól sikerült, csak nagyon becsapós,gondolkodtatós és időigényes feladatsor volt. Azért örülnék, ha meglenne az 5ös,mert baromira nincs kedvem még egy évet infózni.. -.- 

Este elmentünk bulizni. Persze hulla fáradt voltam, főleg hogy már 6ra mentünk névnapot ünnepelni, ráadásul elnéztem az órát és 5re már teljesen kicsípve ültem otthon. Beharangoztam hogy mindenki érjen oda hamarabb, mert már unatkozom, aztán persze kire kellett várni negyed órát? Neeem, nem rám,dehogy is :D Kétszer fordultam vissza, egyszer az ajándékért, egyszer a személyiért..

Reggel 4kor hazaérni két barátnőmmel olyan érzés volt, mint kétheti barangolás után megtalálni a SEMMIT. Drágaságaim allergiásak a macskára de olyan szinten hogy kipusztulnak. Akkor döntenem kellett: Vagy tüsszögnek mellettem és vakaróznak egész reggel, vagy a macska kaparását és vinnyogását hallgatom. A lényeg hogy alvás-mentes időszak várt rám. Végül kizártam a tiltakozó macskát a szobából, és álomba szenderültem. 6kor arra keltem,hogy egyik barátnőm elindul,mert Pestre ment. 7kor arra keltem, hogy másik barátnőm anyja folyamatosan hívogatott minket. 23 nemfogadott hívásom volt tőle. Amikor felráztam Szuzit akkor tisztázta az anyjával, hogy bulizás után hajnal hétkor mi tényleg csak aludni szeretnénk,de azt nagyon, úgyhogy legyen szíves leszállni a telefonról,köszii...

Végül 11kor megint 23 nemfogadott hívás az említett anyukától: Mindjárt itt vannak értünk, úgyhogy pakoljunk. Jézusom, mint akit kétszer fejbekólintottak egy méretes ásóval, úgy éreztem magam az alváshiánytól. Olyan másnapos voltam mint a kutya, pedig alig ittam: 1 sört 1 rozét és 2 vodkát ittam egész este, a buliban meg kóláztam hajnalig hogy életben maradjak. 

Szóval Szombat délelőtt volt, amikor hazaértünk. 3kor úgy döntöttem, hogy kiviszem a lovat lefutószárazni, mert szerencsétlen mostanában nem mozgott valami sokat. Strasbourgban voltam, múlthéten érettségi, meg minden lófütty, úgyhogy ráfért már egy kis szaladgálás. Az eredmény először is egy gyulladás az orsócsontom mellett levő inakban, amelyek tegnapra jöttek ki. Illetve egy adag gennyes horzsolás a tenyeremen, ugyanis a kötél egyik vége beleakadt a lábába, a másik vége a kezemben, jött a motor és... én húztam a rövidebbet. Se hajatmosni, se fésülködni, se öltözködni, tulajdonképpen semmit nem tudok normálisan megcsinálni fél kézzel, mert ha bekötöm a sebet felpuhul és gennyes lesz, ezért szárítani kell. 

Na és itt még csak a Szombat délutánnál tartunk..De megnyugtatok mindenkit, aki vette a bátorságot és végigolvasta az értelmetlen írásomat, hogy más érdemleges nem történt velem.. Ja de, már régebben említett "barátnő elvtárssal" felnőttes módon (ugye, én is meglepődtem rajta :O ) megbeszéltük a dolgokat, letisztáztunk mindent, neki is rosszul estek dolgok és tudatosan hanyagolt. Szóval most újra szent a béke, meg öribarisosehari, de azért én óvatos vagyok..

Bár már az elején leszögeztem, hogy nem írok, ha nincs különösebb mondanivalóm a nagyvilágnak, ha egy hétig nincs, akkor egy hétig nem írok. Felesleges szavakkal minek pocsékoljam a mások és saját időmet. Most tudnék miről írni, de nincs időm. Így kivételt teszek, és arra kérek mindenkit: azt az 1-2, 10-30, 30-40 embert akik meg szoktak fordulni a blogon hogy szurkoljanak holnap, mert érettségizem infóból, és lósz*rt sem gyakoroltam rá. :D Köszönöm mindenkinek aki gondol rám, holnap délután szerintem megejtem azt a kis véleménykifejtést, mégpedig az Euróvíziós Dalfesztiválról. Na, nem azért, mert most minden második ember erről ír, hanem mert van saját véleményem ezzel kapcsolatban, és tudnék is írni. Illetve majd meglátjuk, lehet hogy 5 épképzláb mondatot nem tudok összehozni..

Nos, viszonylag egyszerűen elkészítettem az elképzelt design-t.. A fejléc képe egy saját kép, amelyet a hétvége folyamán lőttem el az álomvárosommá nőt településen: Hallstatton. Halstatt az Alpokban található ausztriai kis városka, hegyekkel ölelve, közepén egy hatalmas tóval. A látvány fantasztikus, a levegő, a környezet, és a hangulat magával ragadó. Én, aki azt hittem, Petőfihez hasonlóan a puszták embere vagyok, tátott szájjal és szinte hevesen dobogó szívvel bámultam a környezetet. Nem tudtam levenni a szemem a magas, hóval fedett hegyekről. Eljátszottam a gondolattal, milyen lenne itt élni. Arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg hamar bezárva érezném magam ott, de egy ideig biztos hogy a látványban gyönyörködnék. Ki tudja, mit hoz a sors, az biztos, hogy nem utoljára jártam ott... :) 

Rengeteg élménnyel gazdagodtam a napok alatt.. Új barátokat ismertem meg, hatalmas nevetések miatt fáj még mindig a hasam :D Egyedül az volt a rossz, hogy állandóan rohantunk, a szervezés elég gyatra volt, napi 10-12 óra buszozás és alig kaptunk kaját, amit kaptunk, az is borzalmas volt, ahhoz képest a Mc' Donalds 5*-os luxusétterem.. Na mindegy. A fényképek, amiket készítettem, megihlettek egy új design-ra, úgyhogy azthiszem neki állok és elbúcsúzok a cicuskáimtól. Szavak helyett inkább képekben mesélnék: 

1. Ez egy telefonnal ellőtt fotó a buszon.. Az Alpokban, Hallstatt felé. Ez volt az utolsó előtti állomásunk, de ez hagyott bennem örök nyomot. Azt hittem, a puszták embere vagyok, szeretem a nyílt terepeket, a végtelen pusztaságot. De ott állni a hegyek között egy hatalmas morénató mellett, gyönyörű házakkal és üde, tiszta levegővel, valami nagyon megdobogtatta a szívem. Biztos visszatérek még, és gyermekded álmaim közé tartozik több időt eltölteni ott..-talán ott élni. :)

2. Hallstatt, Austria. Hát nem eszméletlen szép?

3. Svájc, Rajna-vízesés... 

4. Úton Németországban.. 

5. Salzburgi vár

6. Természet

De még rengeteg képet tudnék mutatni, talán ezek állnak hozzám a legközelebb.

És végül mi az Európai Parlamentben:

Michel Christen Photography