Az előzőhöz pár gondolat: A halál, az elmúlás az ittmaradottaknak a legrosszabb. Ezt mindenki tudja és érzékeli, érzékelte. Egy elkerülhetetlen dolog, ami hatalmas csapás az életünkben. Az emberek ragaszkodnak, szeretnek és nehezen fogadják el, ha mindez velük történik. A saját családomban több olyan eset is volt, hogy azt kérdeztem magamtól, Istentől, hogy miért? Miért Ő? És miért így? A jóknak szenvedni kell? Hol van az igazság? Nem tudtam felfogni. Talán most sem. De mi egyszerű emberek nem tehetünk mást, mint hogy elfogadjuk a sorsunkat. Hogy kire mit róttak ki, kinek milyen élete lesz nem tudhatjuk. És megint csak az emlékezet, az a dolog, amivel szeretteink tovább élnek. Ezeket az emlékeket örömmel kell újra átélni. Hiszen régen is örömmel éltük meg, és senki sem akarhatja, hogy szomorúan gondoljunk rá. Én csak hálát tudok adni azokért a dolgokért, amiket velük átéltem, és nincs bennem rossz érzés miatta. A hiány fáj,pokolian fáj! Nekem is sok idő kellett. Ez teljesen emberfüggő. De a vége megnyugvás kell legyen, mikor is elfogadjuk a megváltoztathatatlant. Ő, és ők sem akarnák, hogy szomorúan teljen az életünk.

Légy erős, tarts ki.

Ha netán beszélni szeretnél valakivel nyugodtan keress meg itt valahol.